Mostanában nagyon szenvedélyes vagyok és szélsőségesek az érzéseim. Úgy érzem, mintha folyamatosan kifelé kellene élnem...Keresem az emberek társaságát. Elfogadtam az embereket minden pozitív és negatív vonásaikkal együtt, nem érzem magam sem alsóbb, sem felsőbbrendűnek a többi embernél. Gyakran megvolt bennem ez az "én egy kívülálló vagyok" érzés. Érzem, hogy belül álló vagyok, ettől függetlenül továbbra is éber és szemlélődő maradtam, mert ezt egy pozitív tulajdonságomnak tekintem, amin nem kell változtatni. Az elmúlt néhány hónapban tudatosan fejlesztettem az önismeretemet, ez egyfajta befelé fordulást eredményezett, hiszen ahhoz, hogy változtassunk magunkon, magunkba kell néznünk. Jó mélyen. Nagyon sok területen pozitívan változtattam magamon, és ezáltal az életem is változott, főleg érzelmi téren. Racionális téren (munka, tanulmányok, stb.) még vannak hiányosságaim, ezt érzem. De ehhez is a stabil érzelmi háttér kell, ezt felismertem. Szinte hihetetlen, hogy mennyire rövid időn belül mennyit tud változni az ember pozitív irányba, ha tudatosan teszi azt. Ezt nemrég ismertem fel, és igen: büszke vagyok magamra, megdolgoztam érte, de ez folyamatos munka, folyamatosan tennem kell hozzá, újra és újra lelki tükröt kell tartanom magam elé, hogy ezt az állapotot fenntartsam. Valószínűsítem az okát, hogy mostanában ennyire kifelé kezdtem élni. Tudatosult bennem, hogy a saját belső félelmeim, feszültségeim, görcseim miatt nem tudtam igazán megélni a velem történt eseményeket, behatásokat, vagy ha meg is éltem, egy torz, nem tiszta formában tettem. Ismét fogékony lettem a külvilágból érkező pozitív és negatív ingerekre. Ami alapjáraton jó. De még nem vagyok azon a tudatossági szinten, hogy ezt hibás reagálások nélkül meg tudjam élni. Ezért hirtelen felindulásból követtem el hibákat. Egyik ilyen hibámról beszélnék pár mondatban. Először idéznék
Müller Pétertől:
"Ha valamire az ember nagyon vágyódik, rendszerint nem kapja meg. Csak amikor már elengedi a vágyódást - akkor jön a beteljesedés. Amikor nem akarsz, és nem követelsz már. Amikor minden tőled telhetőt megteszel - és utána rábízod az egészet az Istenre, a Természetre, nevezd, ahogy akarod. Ez a mágia titka: megvágyni - és elengedni."
Ott követtem el a hibát, hogy nagyon vágytam valamire/valakire. Arra, hogy szerelmes legyek, hogy csajom legyen. Konkrétan egy személyre vágytam. Jól indultak a dolgok, még az "Univerzum" is segített, Ha hinni akarunk felsőbb erőkben, de ha nem, akkor a véletlenek is jól jöttek ki. A probléma annyi, hogy elfelejtettem tiszteletben tartani a másik embert. Egyetlen végkifejletet fogadtam el: úgy fog történni minden, ahogy én akarom. Tettem a dolgokért, hogy megszerezzem amit/akit akarok, de ezt önző módon tettem. Müller Péter gondolatai sokat segítettek régebben is. Helyesen így cselekedtem volna: Elfogadom a vágyaimat, átélem a vágyakozás örömét, de utána lemondok róla (Ez egyébként a buddhizmusnak is egy fontos üzenete), és ennek fényében cselekszem, tudva azt, hogy a beteljesülés csak részben múlik rajtam, más ember élete felett nem rendelkezhetek, nem irányíthatom. Tehát vállalom az esetleges örömöt és fájdalmat is. Örülök, hogy ezt ilyen gyorsan sikerült felismernem, a jövőben másként cselekszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése